Október 22 és 27 között Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem., Széchenyi-díjas professzor tovább folytatta a középkori kéziratfeldolgozó kutatási munkáját a Szentpétervári Nemzeti Könyvtárban, amely ezúttal is jelentős új eredménnyel zárult.
Szuromi Szabolcs Anzelm professzor 2006 óta elemzi a Szentpétervárra került, korábban európai egyházi gyűjteményekhez tartozó katalogizált, vagy eddig még fel nem dolgozott középkori kéziratállományát, különös tekintettel a kánonjogi szövegeket őrző szövegtanúkra. Eddig már két leíró katalógus kéziratát készítette elő kiadásra.
Ebben az évben Szuromi professzor megkezdte ugyanitt a középkori görög nyelvű egyházi kéziratok feldolgozását, amivel legutoljára – korlátozott anyag leírásával – Eduard de Muralt (†1895) foglalkozott 1864-ben. Az új kutatási anyag áttekintése már az első vizsgálat után egyedülálló, az eddigi 6-8. századi nyugati kánonjogi forrás és intézménytörténetet lényegesen átértékelő eredményre vezetett. Mindennek az alapja egy eredetileg a Corbie-i Apátság könyvtárához tartozó teljes, 209 fólióból álló görög nyelvű kézirat (nagybetűs írással, amelynek formai jellegzetességei megegyeznek a 6-7. századi alexandriai görög kéziratok formai sajátosságaival). A Corbie-i Apátságról tudjuk, hogy 659-661 körül alapították a Luxeuil-i Apátságból jött ír szerzetesek (Luxeuil-t személyesen Szent Kolumbán [†615] alapította 590 körül). Az apátsági könyvtár állománya már a 8. században nagyon gazdag volt. Ennek egy része, a később széles kőrben híressé vált saját könyvmásoló műhelyből (scriptorium) származott, de a kötetek között kapott helyet az Itáliából megrendelt nagyszámú munka, és az angolszász és skót királyságok területén működő ír kolostorokból érkezett könyvek is. A kutatás számára komoly segítség, hogy fennmaradt az apátság 11. századból származó kódexjegyzéke. A corbie-i anyag később szétszóródott, amelyből 1683-ban mintegy 400 kézirat került a St. Germain des Prés-i Apátságba.
A kézirat egy görög nyelvű visszaemlékezéssel kezdődik, ami az ír szerzetesek Corbie-be érkezését az isteni gondviselés kegyelmeként és a keresztény hit megvallásának eseményeként írja le. A hősies történet befejezéseként Theofrid-nek az Isten és a közösség előtt nemrég letett esküjét dicséri (Theofrid volt Corbie első apátja, 662-675-ig). E fogadalomnak a teljesitéséhez ajánlja a műben foglalt egyházfegyelmi és liturgikus rendelkezéseket. A visszaemlékezésből több tény is világosan levezethető: 1) A szerző – és egyben összeállító – jól tud görögül, hiszen nemcsak másol, hanem bevezető ajánlást is ír görög nyelven (régies alexandriai görög nyelvi stílusban). 2) Eredeti nyelven ismeri a keleti egyházatyákat és a keleti egyházfegyelmet. 3) Mind az összeállító, mind az apát a Luxeuil-i Apátságból érkeztek Corbie-be, ahol többen érthettek görögül, más nem indokolhatja az új apátnak szánt tanácsok görög nyelven történő kifejtését. 4) A kézirat keletkezési dátumát pontosan meghatározza az első független corbie-i apát hivatalbalepésének időpontja, amely így 662.
A kódex további három fő egysége is figyelemre méltó. Az első, Aranyszájú Szent János (†407) munkáiból – elsődlegesen a papságról írt művéből – idéz részleteket, görögül. A második – a legnagyobb terjedelmű rész – tartalma és szerkezete teljesen megegyezik a kánonjogtörténetben, a szentségek kiszolgáltatását rendező kiemelkedő latin forrásként számon tartott, 476-485-re datált, az Egyház Régi Szabályzata elnevezést viselő egyházfegyelmi munkával (vö. Statuta Ecclesiae Antiqua). Ez – a most felfedezett görög szövegtanú tükrében – lényegi kérdéseket vet fel a gyűjtemény tényleges eredeti keletkezési nyelvét és helyét illetően, amelyet eddig Gennadius marseilles-i püspök (†496 körül) munkájának tulajdonítottak. Az Egyház szabályzatai után, ugyanazzal a kézzel és folyamatos szövegvezetéssel veszi kezdetét a harmadik egység, amely a benedeki és kolumbáni monasztikus életre vonatkozó rendelkezések sajátos ötvözését tartalmazza (ez már a Luxeuil-i Apátságnak is egyedi jelleget adott). Az előírások a napirendre, a közösségi tevékenységekre, a nap imádsággal történő megszentelésének részletes ismertetésére, a közös étkezésekre, a Szentírás ismeretére, a napi fizikai munkára, a lelkivezetésre, stb. vonatkoznak, szintén görög nyelven.
Az eddigi tudományos meggyőződés Theodorosz canterbury-i érsek (668-690) személyéhez kötötte az ír szerzetesekre és fegyelmi gyűjteményekre gyakorolt görög nyelvű hatást, mint egyedüli forrás. A következtetés kézenfekvő volt, hiszen Theodorosz 602-ben Tarzuszban született, jól beszélt görögül, és ezt a hagyományt ötvözte a Rómában elsajátított latin egyházi irodalommal. Canterbury-be történt megérkezése után nemcsak egyházpolitikai és zsinati tevékenységet folytatott, hanem megalapozta az ún. canterbury-i iskolát, a görög és latin nyelvű egyházi és egyéb tudományok elsajátítására. Műveltsége jelentős befolyást gyakorolt az ír vezeklési könyvek 7-9. századig tartó, úgynevezett virágzó időszakának régi típusú gyűjteményeire, különösen a görög források tekintetében, amelyek így önálló csoportként vannak számon tartva.
A fent bemutatott új tények tükrében egyértelmű, hogy szükséges alapvetően átértékelni a görög nyelvű befolyás jelentőségét az ír alapítású kolostorok teológiai és kánonjogi kultúrája tekintetében. Mindennek alapján, Theodorosz és iskolájának befolyásán túl, jóval szélesebb körűnek kellett lennie a keleti egyházi műveltség és a görög nyelvismeret hatásának a 6-8. században a Csatorna mindkét oldalán, mint azt eddig feltételeztük. Ez a tény számos új kérdést vet fel az ír egyházfegyelem sajátosságaival, összefüggéseivel, sőt, az eddig tisztán nyugati eredetűnek tekintett kora-középkori egyházfegyelmi források keletkezésének tényleges folyamatával kapcsolatban.
Szuromi professzor már 2022-ben meggyőzően cáfolta az ír fegyelmi gyűjtemények keletkezésének és fejlődésének általánosan bevett statikus elméletét, a 7-12. századi kollekciók tekintetében. Ugyanakkor, kellőképpen bizonyította saját, dinamikus elméletét. Így az ír kolostorokban megtalálható fegyelmi, liturgikus és lelkipásztori művek esetében egy folyamatos, öt évszázadon keresztül zajló tartalmi fejlődésről és kölcsönhatásról beszélhetünk, melynek során maguk az egyes kéziratok számos esetben többször vándoroltak az angolszász-skót területek és európai kontinens egyes régiói között (Gallia, Itália, Németalföld). Ennek szép példája a Szentpéterváron szintén most azonosított, a Corbie-i Apátság könyvállományához tartozó, biblikus asztali olvasmányokat tartalmazó kódex, amelyet a 690-es évek legelején másoltak Milánóban.
Szuromi Szabolcs Anzelm legújabb szentpétervári kutatási eredménye nemcsak egy eddig ismeretlen görög nyelvű kézirat meghatározását jelenti. A 662-ben íródott görög nyelvű kézirat jelenléte Corbie-ban (és annak teljes görög nyelvű irodalmi, teológiai és fegyelmi háttere) újra értékeli az európai-kontinens és az angolszász területeken lévő ír kolostorok közötti kéziratok kölcsönös áramlásának és egymásra hatásának a kérdését. Sőt, ezen jóval túlmutat, hiszen tanúsítja az ír egyházfegyelem és a keleti teológiai és kánonjogi források szoros kapcsolatát, valamint mindennek az egyházi intézménytörténeti következményeit is új – eddig nem vizsgált – megvilágításba helyezi, különösen a szentség és szentelmény kiszolgáltatás területén.