Türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony templomban 2025. március 23-án, vasárnap délután tartották meg Gyümölcsoltó Boldogasszony búcsúünnepét, elővételezve a keddi liturgikus emléknapot. Jézus fogantatását, Urunk megtestesülését (Conceptio Domini, Conceptio Christi) ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén. Fazakas Márton csornai apát a szentmise elején kiemelte, hogy ez az ünnep különösen kedves a közösség számára, majd ezt követően köszöntötte a helyi hívőközösséget és a távolról érkezett vendégeket, zarándokokat. Az ünnepi szentmise közös hálaadásra hívta a híveket. Ezt követően a vendégek meglepetésképpen elsőként kóstolhatták meg a szomszédos majorságban készült kézműves sörök próbafőzetét. Az eseményen részt vett: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.
Boldvai Márton Bertalan csornai premontrei perjel szentbeszédében a figyelmes imádság és az Istenre való odafigyelés erejét hangsúlyozta. Tanári tapasztalataiból kiindulva beszélt arról, milyen kihívást jelent az imádságos légkör megteremtése egy diákkal teli osztályteremben. Rámutatott, hogy a türelem és az Istennel való bensőséges kapcsolat alakítja a környezetünket.
Boldvai Márton Bertalan homíliájában az imádság erejére hívta fel a figyelmet. Tanári tapasztalatai alapján elmondta, hogy a valódi figyelem és türelem formálja a környezetet – legyen szó egy osztályteremről vagy az élet bármely területéről.
A csornai perjel Mária példáját állította a hívek elé: Gábor angyal köszöntésére először megdöbbent, majd kérdéseket tett fel, de végül igent mondott Isten tervére. Ezzel elindult a megváltás története. Hasonlóképpen, az imádságos lelkület ma is alakítja a valóságot.
Beszéde végén kiemelte a harangszó jelentőségét, amely imára hív és emlékeztet Isten jelenlétére. „Az imádkozó ember nemcsak formálja, hanem megszelídíti a világot” – zárta gondolatait.
A türjei premontrei apátság búcsúünnepének zárásaként Fazakas Zoltán Márton csornai apát egy különleges pillanatra hívta fel a figyelmet: a közösség együtt kóstolhatta meg az apátságban készült első sört. Az apát kiemelte, hogy a rend történelmében a sörfőzés hagyományosan fontos szerepet töltött be, és most ezt a tevékenységet újraélesztik. A jelenlévők a mise után egy rövid sétával érkeztek meg a majorság udvarába, ahol megízlelhették az első pohár sört, amely a türjei közösség és a premontrei hagyományok megújulását jelképezi. A csornai premontrei apát humorosan megjegyezte, hogy noha ő maga még nem kóstolta, a premontrei rendtársak már a napokban tesztelték – és túlélték. Az esemény nemcsak az ünneplésről, hanem a közösségi összetartozás erősítéséről is szólt.
A türjei premontrei közösség egy új kezdeményezéssel ötvözi a hagyományt és a modernitást: elindult a kézműves sörfőzés, amely az apátsági örökség és a korszerű technológia találkozásából születik.
A főzde teljesen automatizált rendszert kapott, amely precíz odafigyelést igényel a vízkezeléstől a malátaágy beállításán át egészen a kész sörig. A közösség számára fontos, hogy olyan söröket alkossanak, amelyek mindenki számára örömet jelentenek. A kínálatban megtalálható lesz a klasszikus lager, a citrusos búza, az IPA és későbbiekben szezonális sörök is várhatóak.
A főzde elindulásával Türje ismét gazdagodik: a premontrei szellemiség nemcsak a múlt, hanem a jövő formálásában is aktívan részt vesz.
Türje hamarosan Magyarország kulturális és gasztronómiai turizmusának egyik kiemelt célpontjává válhat. A premontrei örökség megőrzése mellett a fejlesztések célja, hogy a látogatók lelki feltöltődéssel és hitükben megerősödve távozzanak. „Fel kellene helyezni Türjét Magyarország turisztikai térképére” – hangsúlyozta Fazakas Márton csornai apát, aki bízik abban, hogy a rengeteg munka meghozza gyümölcsét. Az interaktív kiállítótér, a kézműves manufaktúrák, az étterem és a szálláshely mind egy olyan jövőbe mutatnak, ahol a hagyomány és az innováció találkozásából egyedülálló turisztikai élmény születik.
(Fotó-forrás: Halász Gábor / Türjei Premontrei Látogatóközpont)
Képgaléria:
Türjei Premontrei Látogatóközpont – Facebook























